Afrikai kalandok

Ennyire telik 2 óra alatt itt.. De azért majd próbálkozom holnap is.

Alex egy hónapos kerülővel de végül is ezen a héten elkezdett dolgozni a Farmer’s Club projectben Chiradzulu tartományban, pontosan Namitamboban. Szerencsénkre Chiradzulu és Tyholo –az én tartományom- határos egymással, így Amalikából Namitamboba az út minden szerencsétlenkedéssel és késéssel együtt átlagosan 3 óra, és 650 malawi kwacha körül lehet, ez 1000 Ft. Úgyhogy megnyugodtunk, nincs túl nagy akadálya annak, hogy találkozzunk.

Namitambo egy pár házból álló falucska, közepén piaccal, borbéllyal, (kórházzal, amiről részletesen később) mozival!!!! és discóval. Reggel 7től kezdve este 7ig folyamatosan szól a néha-néha elviselhetetlenül hangos zene, vagy verekedéshangok. Megőrjít. Ja mert kivételesen Alexék háza a falu közepén van. Én nem értem hogyan nem unják meg ugyanazokat a szörnyen gagyi számokat minden nap 15ször fülsértően hangos kivételben. Ja és a mozi ugyanez, van 10 verekedős filmjük, azt ordíttatják naphosszat. Az összes süket tuti..Ja, és terveim vannak, hogyan tehetném tönkre a hangfalaikat… (nem értem, erre honnan a fenéből van pénzük???) De általában csak egy hosszú áramszünetben reménykedem, az egyetlen csendes pillanatok… De legalább éjszakára abbahagyják. Őszintén szólva örülök, hogy csak látogatóban vagyok itt. Én nem bírnám ezt fél évig. Ha én filmet akarok nézni, fülhallgató kell, egyébként nem hallom a 15 cm-re lévő laptopomat sem, akármilyen hangos.

De vannak ám a helynek előnyei! J A kedvencem a kert, vagyis főleg az ott növő papayafa. Épp papayaszezon van, így ha van épp érett a fán, csak egy bottal megbirizgáljuk, és le is esik. Paradicsom is lesz nemsokára, de az még nem érett. A pottyantós wc már kevésbé hívogató a kert végében, de legalább nem kell a vizet hordani minden wczés előtt. Ja igen, Alex és Kornél fizetnek egy nőt (havi 1000 kwacha, 1500 ft) aki naponta kb. 60 liter vizet hoz nekik. Ebből gazdálkodunk. Kettőnknek elég volt mosáshoz, mosogatáshoz, főzéshez, fogmosáshoz, kézmosáshoz, fürdéshez. hajmosáshoz, stb… De most Kornél visszajött, és hétvégén Rita is jön, 4 embernek tuti nem lesz elég. Pedig úúgy élvezem, hogy nem kellett annnnyira takarékoskodni a vízzel, mindenemet kimostam, és holnap még azokat is kimosom, amiket eddig hordtam. Amalikában megint napok óta nem volt folyó víz, és száraz évszak közepe ellenére szakadt az eső 3 napon át, úgyhogy ha mostam is volna, nem száradtak volna meg időben. Egyébként rájöttem Amalika olyan mint Békásmegyer: ott mindig pár fokkal hidegebb van, mint máshol, folyamatosan fúj a szél, stb..

Na, de visszatérve Namitambora, ami még szintén előny az, hogy itt van áram folyamatosan. (amit ki is használnak a helyiek mint részleteztem pár sorral feljebb) Viszont a kommunikáció a külvilággal elég nehézkes. Internet persze nincs itt sehol, legközelebb talán Limbe-ben, ami egy órányira van innen. De ami rosszabb, hogy térerő sincs itt. 10-15 percet kell sétálgatnom, hogy találjak egy helyet, ahol végre van jel, és akkor még egyszer ennyi, hogy sikerüljön elküldeni egy smst, és megkapjam azokat, amiket addig küldtek nekem, amíg nem volt térerő.

Egyébként jó itt lenni, Alexxel, annak ellenére hogy ezen a héten sikerült többször is összeveszni, és szinte mindig vacsorakészítés közben. Nemtom, a főzés nem nagyon megy együtt. J Soha nem ugyanazt akarjuk. De végül is finomakat eszünk, a vacsora végére már csak nevetünk az egészen.

 Ami meg tudja keseríteni a napjainkat, az a pénztelenség. Tisztában vagyunk azzal, hogy malawi szinten a heti 6500 kwachás „fizetésünk” álomfizetés, a helyiek egyike se keres ennyit, sőt nemrég megkérdeztem egy teagyár vezetőjét aki 16 éve dolgozik ott, mennyit keres, és havi 16 ezer kwachát keres. Szóval igen, a fizetésünk a malawi szinthez képest nagyon is jó. És mégis. Nem sok mindenre elég, mivel európai igényeim vannak, és az európai igények itt kétszer annyiba kerülnek, mint otthon, mivel Dél-Afrikából importálják őket: tejpor, kávé, CSOKI testápoló, hús –amit csak bizonyos /nem a legolcsóbb/ éttermekben szabad enni- Ez itt mind méregdrága. Egy tábla csoki 700 kwacha, egy főétel 1000 kwacha, egy doboz tejpor 1000 kwacha –mivel tej alig van de ha van is még drágább, de nekünk nincs hűtőnk-. Egy zsemle is 50 kwacha. Mert ezek mind olyan dolgok, amiket a malawiak nem esznek. Tsimán és babon kívül szinte semmit nem esznek. Bár talán néhány zöldséget és gyümölcsöt is esznek, mert azok olcsók.

 Meglepő és hihetetlen, hogy már egy hónapja Afrikában vagyok. Sokkal kevesebbnek érzem. Élvezem, szeretek itt lenni, de mindeközben nagyon-nagyon hiányoztok. 

Rég nem írtam, mert nem történt sok említésre méltó. Épp hogy napjaim kezdtek volna rutinszerűvé válni, beköszöntött a 4 hetes tanítási szünet, úgyhogy itt a kollégiumban kellene tevékenykednünk. Ennek ellenére senki nem csinál semmit. Tyka hazament ma reggel, Lucy épp csak megérkezett, Sarah nyaralni ment, Ines pedig itt van de rejtőzik vagy ilyesmi. :) Azért én próbálkozom, és kedden pl 6 órás program volt angol órát adni Bwumbéban. 2 óra séta oda, fél óra teremtakarítás (nem bírok olyan koszban meglenni) 1,5 óra tanítás, 2 óra séta haza. Hát, érdekes tapasztalat volt. 6-8 ember volt, egyikük idős bácsika volt, aki szerintem félig süket volt másikuk babát szoptatott óra közben.... A legrosszabbra is felkészültem, mivel ez egy egészen kezdő csoport de csalódtam, pozitívan. :) Nagyon aranyosak voltak, sőőőt legtöbbjük még azt is megértette amit magyaráztam. (mellékneveket fokoztunk) És ami az igazi sikerélmény volt, hogy miután elmagyaráztam, tudták használni a gyakorlatban. A végén odajöttek, és megdícsértek milyen jó tanár vagyok. Hát ezen azért mosolyogtam egyet, de jól esett. Boldogan sétáltam hazafele, életemben először teljesen egyedül tettem meg ezeket a kilométereket. Már minden gyerek messziről felismer és a nevemet kiabálja, ahogy közeledek. Szóval úgy döntöttem belevágok a felnőttek oktatásába. Kezdő angol csoport, azzal még talán megbírkózom. A haladóktól azért félnék. Most hogy itt van Lucy (ausztrál), kicsit jobban figyelek arra, ahogyan angolul beszélek, és érzem, hogy van hova fejlődnöm... De asszem ő a legjobb lehetőségem itt. Ugyanazokat a könyveket olvassa amiket én, és ugyanazokat a filmeket, sorozatokat nézi amiket én, úgyhogy megelőlegeztem neki a szimpátiámat. :) Sőt, a szobát is átrendezzük teljesen, és abban is megállapodtunk, hogy 1-2 hetente mindenképp bemegyünk Blantyre-be a nagy városba csokit venni meg igazi kávét inni. Nem hiába, city girl-ök vagyunk ahogy Réka és Rita mondaná :)

Ma este 7-től prezentációt tartottam volna Magyarországról a kollégiumban, de technikai okok miatt elmaradt. Nem vagyok túl jó előadó, annak ellenére, hogy sokat készültem. Csak túl akartam lenni rajta.. Bementem a terembe (délután másfél óráig szerveztem hogy legyen terem és projector az előadásomhoz....) és akkor közölték velem, hogy délután 5kor valami gáz volt, és meghalt a projector.. Na, akkor elkezdtük a tv-hez csatlakoztatni, de az sem működött. Végül csak 5 percet beszéltem, amiben elnézést kértem, hogy elmarad a prezentáció... Kicsit csalódtam, mert tényleg rákészültem lelkiekben. De ami késik, nem múlik.

Holnap délután találkozom Alexxel, és a következő hetet az ő projectjében töltöm, Chiradzuluban. Megpróbálok sokat fényképezni majd. Kiváncsian várom!

 Anya, ééén annyi mindent írtam neked, de nem sokat kaptál meg belőle. Hogy milyen volt a hegyes kirándulás, azt is leírtam, Hétvége című bejegyzésben olvashatod!!! És a héten preschoolokat látogattam szorgalmasan, én kis ünnepséget rendeztünk azoknak, akik befejeztés a preschoolt, és szeptembertől általános iskolába mennek. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fognak örülni a kis cetlinek,mert kaptak certificate-et.

Következő héten fogok egy angol órát tartani egy messzi általános iskolában, kezdőknek. Melléknév fokozást fogják gyakorolni. Izgulok :D Tudom ám, hogy nem vagyok tanár-típus... Aztán meg prezentációt fogok tartani Magyarországról itt a kollégiumban. Egyelőre ennyi a tervem, de Moses aki felelős értünk tuti belevon még ezer másba, amiért nem vagyok túl hálás neki, mivel általában nem épp érdekes dolgokról van szó. Mindenesetre 13-an pénteken már útra kelek, és elmegyek Chiradzuluba, Alex projectjébe. És ott is maradok 23-aig, hétfőig. Kicsit kinyújtom az egy hetes kimenőmet. :) Aztán a 2008-ban kezdett csoport graduation ceremony-ja lesz (nemtom ezeket a szavakat magyarul :OO ) augusztus 27-en, már be is osztottak az Entertainment csoportba. Még nem tudom, mit takar mindez, majd elmesélem. Azon a héten ezzel leszek elfoglalva.  De valahol várom, végre igazi afrikai ünnepségnek lehetek részese. Mint a preschool gradtuation csak nagyban. Utána nem tudom mi lesz....

Az első képen a szobám látható, a másodikon a kilátás, harmadikon a tippy tap, az egyszerű kézmosórendszer, valahol a wc is látszik, amit Tykáép építettek, és a többi kép ugye a gyerekek. Róluk még lesz egy pár :)

Rövid bejegyzés lesz, csak le kell írnom, milyen jó dolgok történtek ma itt Amalikában. Hétfőn, fél1kor van a hivatalos meetingünk a vezetőinkkel. Ilyenkor megvitatjuk mi történt a múlt héten, mi fog történni ezen a héten, stb… Általában unalmas, és sokszor haszontalan.. De itt is szeretik a meetingeket, mint Holstedben…

Nekünk DI-oknak viszont volt egy érdekes pont, a DIS’ HOLIDAY. Mivel augusztus 9-étől 1 hónapos szünet van az iskolákban, Ines és Sarah is ekkorra időzítette a szabadságát. Csak épp engedélyt kellett kérni hozzá. És mivel se Ines se Sarah és Tyka is megy haza 14-en, így elgondolkodtam én mivel töltsem ezeket a napokat. Ines felvetette, hogy meglátogathatnánk Alexet!! Kapva kaptam az alkalmon, és ezen a meetingen fel is vetettem, és el is fogadták. 2 hét, és találkozom vele… Annyira örülök, végre tudom, mire várok, mennyit kell visszaszámolnom. J Sarah kapott két hetes kimenőt, Ines pedig 4 heteset kért, háát ezért még harcolnia kell egy kicsit. Egy hónap távol a projecttől azért bátor, még nekem se lett volna pofám ennyit kérni. De Ines már sok mindent megélt itt, ő már felbátorodott. Mondjuk összeadva én is leszek egy hónapot távol, 1 hét most, 2 hét Anyáékkal, 1-2 hét karácsonyi szünet… És akkor még hivatalosan van még egy hét, investigation week-em, amikor az országot járhatom körbe, és hasznos tapasztalatokat gyűjthetek. De épp belegondoltam, a preschoolos melót nem fogom sokat csinálni, mert mire belekezdenék, jön a holiday, vagyis csak szeptember közepén kezdek, aztán novemberben két hét szünet, decemberben még kettő, január közepén meg már otthon leszek.

A másik jó hír, hogy hazaértünk meetingről, és hallottuk, hogy a wc tartálya töltődik fel. El se hiszem, még mindig nem. VAN RUNNING WATER. Egy hete minden egyes wczés előtt 15 percet kellett gyalogolnom a folyóhoz a vízért, most meg csak úgy, lehúzom. Micsoda szépélet. J A hajamat is azonnal megmostam, és elmosogattunk, feltöltöttük az összes üres üvegünket. Ma reggelre pont olyannyira kifogytak a víztartalékaink, hogy nem is tudtunk magunkkal vinni. Úgyhogy épp ideje volt. Kitakarítottunk mindent, elmosogattunk mindent, lefürödtünk mind, hajat mostunk mind, szerintem órákig folyamatosan használtuk végre a csapot. J Bárcsak így maradna, nagyon-nagyon drukkolok. Tyka mesélte, múltkor 1 hónapig nem volt folyó vizük, most csak két hete nincs, én csak egy hete vagyok itt, ez volt a legeslegnagyobb hátránya a helynek.

A hegymászáshoz kezdek hozzászokni, ahogy a lábam is kezdi felvenni a cipőm formáját, és a vízhólyagjaim is kezdenek eltünni. És most, hogy tudom,nem kell többet a folyóhoz járnom vízért, sőőőt nemsokára egy egész hetet Alexezhetek, minden máris szebbnek tűnik. J

PS: Épp egy történelmi regényt olvasok, Kölnben játszódik az 1400-as években. Nem volt már olyan távol az a fajta életvitel J Kúthoz, folyóhoz járás vízért, ruhákat mosni folyóparton, vízforralás fürdés előtt, gyertyagyújtogatás délután 5kor, kásaevés napi kétszer… 

+265991656093

 Ezt a bejegyzést még júliusban írtam, és nekem meg is jelenítette, de ma jöttem rá, hogy nektek nem.. Mivel elfelejtettem publikálni.. No comment..... Úgyhogy még egy pár bejegyzést publikálok, amit elfelejtettem az utóbbi 5 hónapban... 

A szombat elég eseménytelenül telt. Végre kipihentem az előző nap fáradalmait, filmez néztem, könyvet olvastam, ja és kimostam a ruháimat, kézzel. Kár értük… Sajnos tapasztalatlanságom és a vízhiány miatt mindent egyben mostam. Így az egyik hülye fekete gatyám az összes világos ruhámat megfogta, tiszta foltos lett. Afrikára jók lesznek, de utána asszem kukába fogják végezni a kedvenc sárga felsőim. L Na, mindegy, jó lecke volt, legközelebb okosabb leszek.

A vasárnap viszont az eddigi leghosszabb afrikai napom volt. Elhatároztuk Inessel és Sarah-val, hogy megnézzük a híres-nevezetes Mount Mulanje-t! Ez Malawi legmagasabb pontja, 3000 méter felett van, kötelező turistalátványosság is egyben! Innen még messze sincs, pár KM-rel arrébbról már látni is lehet. Azt mondták saját autóval innen 30-45 perc. Persze autónk nincs, csak a helyi minibusz/bozótbusz… 5kor keltem!!!! 6kor indult az autó innen Amalikából, ami elvitt a Tunga nevezetű piacig, ami egyben a főút is. Amint kiszáltunk az autóból, lecsaptak ránk a minibuszosok, és a Mozambique Border felé menőbe beültünk, reméltük, nemsokára ott is leszünk. Tévedtünk. Egyszer át is kellett szállnunk, és vasárnap van a legkisebb forgalom. A helyi tömegközlekedésről tudni kell, hogy csak akkor indulhat el a minibusz ha legalább 25-en ülnek a 18 személyes autóban. 25-nél kevesebb emberrel egyszerűen nem éri meg nekik. De ha elindult, megy mint az állat, sokkal gyorsabban, mint kéne neki. Viszont sokszor megáll, és cserélődnek az utasok. Szóval a sofőrök egyenesen vadásszák az utasokat, és 3 azungu (fehér) lány tökéletes célpont, még akár duplaanyit is kérhetnek tőlünk… Szóval sofőrökben és minibuszokban nincs hiány. Mégis, 9 óra lett, mire végre a Mulanje lábához értünk. Ott meg az idegen vezetők rohantak le minket. Mivel egyedül nem lehet nekivágni a nagy hegynek. Pedig mi nagyon szerettünk volna, főleg hogy nem nagy túrát terveztünk, csak pár órát akartunk ott eltölteni… Elmentünk az információs irodába, de sajnos ott is megerősítették az idegenvezetőt, úgyhogy húztuk a szánkat, de kifizettük az elég borsos díjat neki. Másfél órát másztuk a hegyet, mire elértük az első állomást, a vízesést. Nagyon kellemes hely volt, telis tele fehér emberrel. A terep durva volt, rendesen leizzadtunk mind, lehet a reggeli hiánya is rátett, de én alig éltem, mire odaértünk. Végül eltöltöttunk ott  egy kis időt, visszanyertük erőnket, és dél körül elindultunk visszafelé, mert 1-kor várt az ebéd ránk a hegy lábánál a Mulanje Logde nevű helyen, ahol felfele menet bejelentkeztünk. Kellemes helynek tűnt, és az én gyomrom már nagyon korogtt, úgyhogy kivételesen gyorsan megtettem a lefele vezető utat. Isteni ebéd várt ránk. Semmi tsima, semmi bab, semmi olyan kaja amit két hete minden nap eszem, és már most utálom. Valamiféle tészta volt, csodás salátával. Oda vissza kell mennünk Anya J 2 körül viszont indulni kellett haza, hogy sötétedés előtt hazaérjünk. Az első probléma az volt, hogy nem volt egy árva minibusz sem semerre. Elkezdtünk sétálni, hát másfél óra séta után jött végre egy minibusz, amire felfértünk. Reméltük innen már egyenes utunk lesz haza, de ezaz amire sosem szabad hagyatkozni itt Malawiban. Egyszer csak kiállt a minibusz az út szélére, a sofőr kipattant, és leintett egy biciklitaxist. Legközelebb egy óra múlva láttuk, egy kanna benzínnel. Kiderült, kifogyott a benzín.(nem léphettünk le, mert addigra már kifizettük a minibusz árát, és nem volt több pénzünk újat leinteni, és azt is kifizetni..) Na én akkor már aggódtam, mert úgy tűnt, nem érünk haza sötétedés előtt. És milyen igazam lett. Még ezerszer megálltunk Tunga előtt. HN6-ra értünk oda, szinte teljesen sötét volt, nem tudtuk mit csináljunk. Végül 3 biciklitaxis megszánt. Aminek nem tudtam, hogy örüljek vagy ne. Tungától Amalika 15 km-re van, gyalog több mint két óra, de sötétben tilos… Biciklitaxival bő fél óra volt az út, de remegtem útközben félelmemben. Persze világítás itt nincs sehol, az út földút volt, telis tele gödrökkel, kiálló kövekkel, stb.. És lejtővel… Úgy itéltem meg, a bikiclis akinek a csomagtartóján ültem, túl gyorsan ment, és a féket se nagyon használta, így megkértem egy gyenge pillanatomban, hogy ugyan fékezzen már néha. Erre a lábát tette az egyik kerékbe… Így jöttem rá, hogy neki ez a fék.. Többet nem kértem.. Csodával határos módon épségben és hullafáradtan, de olyan fél7-re haza is értünk…

Még mindig nehezen hiszem el, hogy a háromnegyed órás út több mint 4 órába telik itt. De próbálok hozzászokni, lehet nekem is le kéne vennem az órámat, és megfeledkezni a pontos időről, mivel itt soha nem is foglalkoztak ilyesmivel. J

Tyka 32 éves sokat tapasztalt lány, aki a nagytöbbséggel ellentétben arra jutott, hogy ő nem a gyerekekkel akar itt dolgozni, hanem a felnőttekkel.

Csütörtökön vele másztam hegyet. Szerencsére nem indultunk túl korán, szóval kialudtam magam, viszont nem voltam okos, és nem kentem be magam eléggé. Ennek köszönhetően  rákvörösre égett a fülem, az orrom és a vállam. Most fáj rendesen. És a súlylimit miatt ilyenre krémem sincs. Pedig Anya otthon mindig bekent a zöld hűsítő Tropicana krémmel, jól jönne most… J

Tyka heti 14 falut látogat, vagyis napi kettőt. Nincs szabadnapja. Az egy hetes holidayt sem vette ki. Háát, nálam elszántabb a munka terén, az biztos. Green action-öket csinál minden faluban, általában mindenhol ugyanazokat. Most pl egy pottyantós wct épített a helyieknek, és ma már csak a wc körüli föld elrendezése volt soron. Kapáltam kicsit én is J És tippy tap-ot csinált a WC mellé, ez nem tudom mi magyarul, de a lényeg, hogy egyszerű kézmosórendszer. Majd töltök fel képet róla. Sőt, lehet videót is.

Reggel fél10től délután 4ig jártuk a környéket, úgyhogy volt időnk beszélgetni. Mint minden önkéntesnek, neki is megvan a maga lesújtó véleménye a dolgok működéséről Malawiban és az ide kapcsolódó érdekekről. Vagyis, az ő elmélete máris elbizonytalanított a preschoolos munkámmal kapcsolatban.

Malawiban nem olyan rég óta, de ingyenes lett az általános iskola. Ezért most minden gyerek jár iskolába, vagyis a többség. Annak ellenére, hogy Tyka szerint teljesen hasznontalanul. Mert a gimnázium és a felsőbb oktatás már nem ingyenes, vagyis a világ egyik legszegényebb országában természetesen igen kevés ember engedheti meg magának, hogy továbbtanuljon. Általános iskolás végzettség viszont szinte semmire nem elég. Ezek a gyerekek jó esetben megtanulnak írni, olvasni, de hasznát nem fogják venni, mert továbbra is a földeken fognak kapálni.

Épp ezért Tyka szerint Malawiban igazából nincs is szükség erre az európai oktatási rendszerre, mert nem működik így. Ha a további képzés is ingyenes lenne, akkor viszont az emberek elkezdhetnének a faluból a városba költözni, és  a nagy TNC-knek dolgozni (multik), amik persze rögtön beáramlanának Malawiba az olcsó munkaerő miatt és az itteniek keresnének is valamennyi pénzt, rögtön TVt, autót szeretnének venni, amit persze Európa és Kína és a többiek repesve várnak, hiszen hatalmas új piac nyílna meg előttük. És akkor máris ott tartanánk, ahol Kína tart most. Szóval Tyka szerint a preschoolos melónak sincs sok értelme. Ő azt mondta, inkább csinál community development-et, így próbálva megkönnyíteni és higénikusabbá tenni a falusiak életét. Pl wct épít, firefood saving stone-t, tippy tapot, solar cookert, latrinát, soya tejet és még ki tudja miket.

Én is szívesebben csinálnék hasonló dolgokat IS (bár a gyerekek angolra tanítása azért sem haszontalan, végülis ez a hivatalos nyelv, és elég siralmas a malawiak nyelvtudása), ha meglenne a tudásom hozzá. De emlékszem, Holstedben is mit össze nem szenvedtem a nyomorult solar cookeremmel. És a dán napon nem is működött. Pedig Alex minden nap kirakta a kertbe háátha most majd felforr benne a víz. De azt megfogadom, hogy ittlétem alatt hasznát veszem a solar cooker-es tudásomnak, és fogok egyet csinálni, szerintem tartok egy kurzust a college-ban erről a leendő tanároknak. Sőőőt, megépíttetem velük, és talán az afrikai napon még működni is fog. Tippy tapot is tudok építeni.

És igen, így könnyeben főznek majd, változatosabb ételeket esznek majd, kevésbé lesznek alultápláltak, kevésé lesznek fogékonyak a betegségekre, sőt kevesebb esélyük is lesz elkapni betegségeket, mert higénikusabb wcjük is lesz, stb. Vagyis lehet hogy 100 öt év alattiból majd csak 10 fog meghalni hasmenésban, maláriában. (bár ez egy újabb megoldatlan probléma…)  És akkor jön majd az igazi népességrobbanás, és akkor annyi az olyan sokat hirdetett family planningnek... Egy időre.

Aludtam egy-kettőt a dologra, és arra jutottam, hogy írni, olvasni és angolul beszélni azért sem felesleges senkinek még itt Malawiban sem. Persze nem biztosíték semmire a nagytöbbségnek, de lehet egy alap. 

Kiváncsi lennék, szerintetek minek van hosszútávú értelme itt. :)

 Első nap Amalikában

Még közel sincs vége a napnak, de én már elfáradtam rendesen. Nem hiszem, hogy sok izgalmas dolgot fogok csinálni a továbbiakban.

Tegnap este nehezen aludtam el az új szobában, furcsa volt Alex nélkül, viszont Tykával, a venezuelai lánnyal, akivel egy szobában lakom. Ráadásul hideg is volt. A hálózsákom, a project leadertől kapott takaróm és a repülőről lopott takaró sem segített, vacogtam. Nem tudom, miért van itt ilyen hideg. Mindenesetre soká tartott, mire elaludtam.

Ma 7-kor keltem, ami itt igazából nem számít olyan korainak…. Főleg, hogy 9kor már ágyban vagyok. J Én mégse éreztem magam különösebben kipihentnek, pedig hosszú nap állt előttem. Ettem a kis vajas kenyeremet, ittam az instant kávémat, eltettem vizet a nagy útra, és fél8kor elindultunk. Hegyen-völgyen át, tea-és eukaliptuszültetvényen keresztül, két órán át gyalogoltunk a tűző napon. Folyt rólam a víz, és legszívesebben az odaút alatt megittam volna az összes vizemet…. Fúú, hát mostmár értem miért kell fittnek lenni itt. Mégcsak a szórólapozós napok sem voltak fárasztóbbak, Dániában a legmagasabb domb nincs 300 méter, itt viszont szerintem a legalacsonyabb is magasabb. J Útközben találkoztunk Joseph-el, a fordítóval. Fél10-re értünk a preschoolba pihenő nélkül. Ott a gyerekek megőrültek, néhány sírt. A szülők azzal ijesztgetik a gyereküket, hogyha rosszak, akkor jönnek a kínaiak, elviszik és megeszik őket. Na, a legkisebbek amint meglátnak minket, sírva fakadnak, azt hiszik megesszük őket vacsorára. Persze fogalmuk sincs, hogy milyen a kínai, gondolom a fehér bőr épp elég ijesztő. A nagyobbak viszont tapasztaltabbak, és nagyon is szeretnek minket. A kedvencük, ha fotózzuk őket. Olyankor végképp megőrülnek. Na, én épp ezért nem is vettem elő a fényképezőmet, mert épp „tanítás” folyt.

A preschoolokról annyit, hogy ez olyasmi, mint nálunk az óvoda. Bár azt állítják, ennek a fő funkciója, hogy felkészítse a gyerekeket az iskolára, szerintem az óvoda is erről szólt nálunk. Szóval szerintem a preschool magyarul óvoda. 6 év alatti gyerekek töltik ott az idejüket reggel 8tól 11 vagy fél12ig. A tanár, vagy vezető ott a falu önkéntese, aki igazából szívességet tesz, és sokszor sajnos ő maga is tanulatlan. A preschoolról van egy koncepció, hogyan nézzen ki az órarendje, milyen foglalkozásokat tartsanak, legyen valamilyen income generating tevékenységük, legyen veteményeskertjük, legyen latrinájuk, a gyerekek igyanak amíg ott vannak, és mossanak kezet, és ha még az ebédeltetésük is megoldható, az már tényleg nagyon jó. A másik, a „tanárok” módszerei. Jellemző módon úgy tanítják a gyerekeket, hogy azok semmit nem értenek abból, amit épp bemagoltak. Épp ezért sokszor Good Morning Madame-al köszönnek a férfiaknak is.  Ma épp azt magolták:

„water water water

water for bathing

water for coocking

water for drinking

water for everything”

Mi DI-ok ekkor jövünk a képbe. Látogatjuk a környék összes preschoolját, és csekkoljuk mi hogyan működik. Ha valami nem okés, beszélünk az illetékessel, és megpróbáljuk kideríteni miért van ez így, és azt hogy mi lenne a megoldás. A probléma az, hogy ők pénzt várnak tőlünk, azt viszont nem fognak kapni, főleg tőlem nem. Meetingeket szervezünk a tanároknak itt a College-ban, havi egyszer, ahol megpróbálunk hasznos előadásokat tartani nekik, milyen módszerekkel kéne tanítaniuk. Én már most látom, hogy én főleg azért fogok dolgozni, hogy olyam módszereket használjanak a tanárok, amiknek köszönhetően a gyerek megérti amit tanul. Mi nem vagyunk felelősek értük, nem tartoznak a Teacher Training College-hoz. Sajnos viszont sok DI azt hitte jót tesz azzal, hogy a saját pénzét költötte ezekre a preschoolokra, és vett nekik vödröt a kézmosáshoz, stb..

Meglepő módon az első preschool jól működött. Van órarendjük, van egy kis házikójuk, bár a gyerekek a földön ülnek… Van táblájuk, krétájuk, ABC-jük a falon, és csomó-csomó könyvük, játékuk. Az órarendet tartottá k is. Még az ebéd is jól szervezett volt. Csodálkoztam, de a gyerekek hoztak magukkal egy kis ételt, és ebédidőben KÉZMOSÁS után meg is ették. Amit furcsálltam, hogy néhány gyerek nem hozott magával, és azok kaptak a többiektől. A tanárnő felszólította őket, hogy osztozkodjanak. És meg is tették. Ezek a gyerekek 4-6 évesek. Szerintem otthon 10 éves korunk alatt féltve őriztük az uzsonnánkat. Ők rendesebbek voltak nálunk… Sőt, mikor indultunk visszafele, még ajándékot is kaptunk; három cukárnádat. Itt ezt nassolják édesség helyett. Én megkósoltam, fúúúj, olyan mint a cukor magában, nem bírtam enni. Mondjuk nem is enni kell, hanem csak rágcsálni, aztán kiköpni. Nem fogok rákapni, az tuti. Inkább beruházok néha igazi édességre, aminek az ára a dán árakkal vetekszik…

Visszafele megnéztünk egy másik preschoolt is, na ott már voltak gondok. Pl Sarah mesélte, hogy múlt héten, amikor jött, csak a gyerekek lézengtek arrafele, tanár sehol. A másik dolog, hogy hónapok óta építenek egy új épületet, de meglepő módon nem haladnak vele. Hetek óta ígérik, hogy jövő hétre kész lesz, de ma megint nem lett kész. Sarah nem tudott beszélni a tanárral, mert amint véget ért a foglalkozás, azonnal hazarohant. Úgyhogy hívta a falu főnökét, akivel láthatóan nagyon jó viszonyban van. Az épület befejezését ismét megigérték, ezért mi nem sokat tudunk tenni. Ők építik, saját pénzből, maguknak, saját érdekük lenne, hogy a gyerekek ne a szabad ég alatt töltsék a délelőttöket, főleg az esős évszakban. A tanár-kérdés már nehezebb. A preschool tanárok a falu önkéntesei, nem kapnak fizetést senkitől. Ezért jönnek dolgozni, ha van kedvük, és otthon maradnak, ha nincs kedvük. Ennek a tanárnak múlt héten nem volt kedve dolgozni. Abban maradt Sarah meg a falu főnöke, hogy új, megbízható tanár kell a preschoolnak. A probléma csak az, hogy nem állnak sorba a jelentkezők. Hát nemtom. Meglátjuk lesz-e előrelépés.

Hazafele ismét kaptunk útravalót, „cassava”-t. Én nem tudom mi az, kihúztak egy kis fát a földből, és a gyökere a cassava, lehet enni nyersen is, meg meg is lehet főzni. Annyit kaptunk, tuti ránk rohad. Van egy olyan érzésem, hogy nem finom. J De őket nem lehet visszautasítani.

Körülbelül 3ra értünk haza, ettünk tésztát magában… És most várok az áramra, aminek jönnie kellett volna 3kor…

Még mindig iszonyatosan rossz Alex nélkül, bármelyik pillanatban tudnék sírni ha rá gondolok, ráadásul aggódom is érte, mert az utolsó hírem az róla, hogy eléggé rosszul érzi magát. Vajon elmúlik-e ez az érzés valaha? Vagy projectet fogok váltani?

 6 napig tartott, amíg Holstedből Amalikába értem, de ideértem. Nem mondom, hogy nagyon örülök neki, mert ez azt is jelenti, hogy elváltam Alextől. Órák óta csak szipogok, és alig várom, hogy újra lássam. 

De erős vagyok, és holnap Sarah-val a német lánnyal elmegyek egy preschoolba. Ami nagyon messze van, jó sokat gyaloglok majd, biztos hulla leszek, de legalább talááááán ez egy kicsit eltereli majd a gondolataimat. A gyerekek az egyetlen reményeim....

Nincs áram, csak két órát egy nap, nincs running water, viszont moszkítók sincsenek, és hideg az van. Kb 5 fokkal hidegebb van itt, mint máshol. Éjszaka különösöen. Most megyek, is lezuhanyzok, amíg van áram, és fény, és esetleg forralok vizet is... :)

Hát, egyelőre itt tartok. Lesz ez jobb is :)

Minden DI itt kezdi afrikai életét, ez a központ.  Itt elmondják a szabályokat, mire vigyázzunk, mit szabad, mit nem szabad, közel vagyunk Blantyre-hez a legnagyobb városhoz Malawiban, így a vízumot is elintézzük, meg minden hivatalos iratot. Teszünk egy látogatást a kórházba, ahova a biztosításunk szól, hogy tudjuk, mi hogyan működik.

Én kifejezetten örülök ennek a pár napnak, mert ezek az utolsó napjaim Alexxel. Előre félek az elválástól, de inkább nem is gondolok erre.

Tegnap érkeztünk ide, finomakat eszünk, és végülis egyelőre nem érzem magam az afrikai pusztában. Szépek az épületek itt, kedvesek, és tiszták az emberek. A szobánk mondjuk egy luk, de végülis pár napra megfelel.

Az itteni DI-ok elvittek minket tegnap egy biciklitúrára a közelbe. Na, azért ott, útközben láttam egy kis igazi Afrikát. Kis tákolt kunyhók a semmi közepén, gyönyörű gyerekek futnak utánunk, kiabálnak, integetnek, nők mennek a kúthoz, aztán visszafelé a fejükön cipelnek mindent, stb. Érdekes volt, kezdem nem bánni hogy Amalikában leszek, mert ott biztos több ilyen élményben lesz részem mint itt. Ez túl európai itt.

Hát, egyelőre ennyi. 

Csütörtökön indultunk, délután 3-kor Holstedből a billundi reptérre. Furcsa volt mindenkit megölelni, és elbúcsuzni tőlük. Eddig mi voltunk azok, akik integettek, és sok szerencsét kívántak, de most fordult a sors. Az utolsó holstedi óráim annak jegyében teltek, hogy hogyan férjek bele legalább 25 kilóba a 20 helyett. Egyszerűen nem bírtam megfelelően bepakolni, még úgy, hogy Alexnek adtam egy a tusfürdőim, hajsamponaim felét, még így is 26,5 KGs volt a bőröndöm. Ismét nem sikerült időben befejezni a dolgokat, úgyhogy a végén nagy volt a rohanás, és persze féltem rendesen, mit hagyok itt, egyre idegesebb voltam, amikor ismét ki kellett vennem még két felsőt meg tusfürdőt.. Voltak különböző terveim, mit teszek, hogyha fizetettni akarnak (ami ugye elég valószínű volt…), de akkora mázlisták voltunk, hogy még csak meg se intettek minket.  Akkor és ott Billundban megkönnyebültem, és kezdtem arra gondolni, hogy most már aztán irány Afrika, de tényleg.

Felszabadulásom hevében viszont a self-checkre nem figyeltem, és így nem volt kódom a becsekkolt bőröndömről. Ebből Münchenben lett baj, ahol ellenőriznünk kellett, hogy felrakják-e a csomagjainkat a johannesburgi gépre. Végül csak imádkoztunk, miután a reptéren azt mondták, megpróbálják másképp elintézni. Nem volt túl bíztató. A muncheni reptér olyan nagy, hogy 20 nyugodt percünk volt össz-vissz, egyébként rohangáltunk ide-oda, elintézni a dolgokat. Tina nem foglalt nekünk helyjegyet a johannesburgi gépre, amiért haragszunk rá, mert az is sok időbe tellett mire ezt elintéztük. És végülis csak a szerencsén múlott. Egy sorban 8 hely volt a gépen, 2 a két szélen, és egy 4es középen. Mi a négyesben nyomorogtunk 10 órán át. Tele volt a gép, nem volt egy szabad hely sem. Este 10kor indultunk és reggel 8ra értünk Johannesburgba.  Háát, ez a repülés felért egy Hamburg-Pest buszozással. Imádom Alexet, de a válla egyszerűen szélesebb, mint az ülés, úgyhogy persze én nem bírtam 10 órán át normálisan hátradőlni. A hatalmas kézipoggyászom nem fért fel, úgyhogy az meg a lábamnál volt. Az ülés alá se fért, így a lábamat se tudtam mozgatni.

Fúúú, eléggé nyűgös lettem az út végére. Bár a tudat, hogy afrikai földre léptem, segített, és az idő is felfrissített kicsit. Johanessburgban viszont egy percünk sem volt leülni, egyik sorból a másikba álltunk, valami félreértés is volt, késésben voltunk, végül ránk várt a repülő fél órát. A malawi gépen megismerkedtem egy félig magyar félig cseh bácsival, aki a 2. vh alatt menekült Afrikába a katonaságból. Dél-Afrikában él most, és Malawiban segédkezik kiépíteni az áramot, főleg az északi részen. Érdekes volt vele beszélgetni, bár akkor nem tudtam szegényt eléggé értékelni, mert fáradtam eléggé. Csodák csodájára a malawi reptéren még a csomagjaink is megjöttek.

Végülis mázlisták voltunk, épségben, időben, csomagolstul megérkeztünk Malawiba, ahol vártak ránk a reptéren. Elvittek a buszállomásra, az egyetlen pontos és megbízható busztársasághoz. Megvettük a jegyünket, de csak fél5kor indult a busz, így volt még kb 3 óránk az állomáson. Ettünk, én bátran máris húst rendeltem, de előtte lecsekkoltam, és jól nézett ki, finom is volt. Vettünk enni, innivalót, banánt, neteztünk, és mindenki nagyon hülyének és gazdagnak nézett minket. Mi meg nulla tapasztalattal hülyék is voltunk.

Az egyetlen és megbízható busztársaság gyorsan leszereptelt a szememben, amikor is 1 órás késéssel indultunk a végállomásról. A helyzet csak rosszabb lett, én este 10kor teljesen kikészültem, az utazás 34. órájában…. Végül este 11-re Blantyre-be értünk végre. Életem leghosszabb és legszörnyűbb utazása volt, mindenem fájt a végére. Szerencsére a DI responsible azzal várt minket, hogy túl késő van, így a már nem megyünk Chilangomába. Blantyre Lounge nevű helyen vett ki nekünk két szobát. Egy double room 6000 kwatcha volt, az olyan 9000 Ft. De, volt meleg víz, ki is használtam, szerintem a továbbiakban nem lesz. L Másnap 8-ra jött értünk Cedric a DI responsible, és elhozott Chilangomába minket. 

És én azon aggódom, hogy hogyan fogok 20+8 KG-ba beleférni. Nagy valószínűséggel sehogy. :(

Fél évre, Afrikába... esős évszak ...könyvek... filmek... törölközők, moszkítóháló, tisztálkodószerek, gyógyszerek, teaching materials, vajon mit fogok itt hagyni?

Itt fogok lakni, a teaültetvény közepén, valamelyik házban. Az első időkben egy venezuelai lánnyal leszek egy szobában, aztán egy ausztrál lánnyal. Kb 18 éve nem volt szobatársam egy hétnél tovább. Bár biztonsági szempontból örülök, hogy soha nem leszek egyedül, és pl egy eltévedt fekete mambával se kell majd egyedül szembesülnöm... :)

 Sziasztok!

Ezt a blogot már fél éve el kellett volna indítanom, sőt inkább 9 hónapja.

Sajnos nem voltam túl jó az emailezésben az utóbbi időkben, úgyhogy arra jutottam afrikai napjaim alatt megpróbálkozom a blogírással. Úgy tűnik lesz lehetőségem internetezni a szállásomon, igaz csak 1-2 órát. 

Egyelőre még Holstedben töltöm napjaimat, elég keservesen. Nagy a nyomás, az izgalom, és mivel már lejárt a hivatalos időnk itt, senki nem segít, támogat. Le is betegedtem mára, sőőt a fejbőröm is leégett...

Viszont a vízumunk már megvan. Szerintem jövő hét közepén már Afrikában leszek...