Bevallom őszintén, az utóbbi hetekben kicsit elkeseredtem. Nem láttam értelmét, és eredményét a preschoolos munkámnak. Ráadásul a 35-38 fokos idő sem segített abban, hogy hatékonyabb legyek. Na meg a plusz távolságok a költözés miatt… Kicsit feladtam a nagy álmaimat, kicsit ellustultam, néha már-már kedvem sem volt reggelente elindulni. Nem túl sok kedvvel kezdtem bele a MIDWAY REPORTom megírásába, amiben az elért eredményeimet, terveimet, nehézségeimet kell ecsetelnem…
Viszont ezen a héten meglepetés ér meglepetés után a preschooljaimban, és mind pozitív változás. Remélem nem szólom el magamat, de végre úgy érzem, megvan a gyümölcse a munkámnak. Emlékeztek, hogy szídtam a Gift nevű supervisort? Akivel preschoolokat látogatok, és fordít nekem. Na, azt is visszavonom. Mára úgy érzem jól tudunk együttműködni. (12-ből 6 preschoolt vele látogatok, és a legtöbb eredményt vele értem el. Richard a malaria után TBC-s lett, így 2 hónapig ágyban kell maradnia. Joseph meg azóta sem fejlődött, és úgy tűnik, sok motivációja sincs. Gift viszont lelkiismeretesen dolgozik, késni már cask néha késik, és kérni se kér már. Sőt, tegnap mesélte, hogy saját pénzéből vett ezt meg azt az egyik preschoolnak…)
Először is, sikerült elérni, hogy mára az összes preschoolom nyitva van minden nap. Ez alap dolognak tűnik, de itt Afrikában igenis eredmény. Szeptemberben egy csomó preschoolom ki se nyitott, csak a gyerekek vártak a kertben feleslegesen a tanárra… Másodszor is arra törekedtem, hogy legyen minden preschoolomnak egy olyan épülete, ami használható télen, nyáron, esőben, 40 fokban. Vagyis, legyen egy tető a fejük felett. Sikerült több preschoolt elköltöztetni. Mostanra már csak egy preschoolnak kell befejezni a tetőt, de ma ők is megmutatták a füvet, meg a fát, amiből majd megcsinálják mire legközelebb megyek. Velük szenvedtem a legtöbbet, minden egyes héten más kifogással álltak elő, miért is nem fejezték be… Beszéltem a tanárokkal, committee memberekkel, chairmannel, chairlady-vel… Semmi… De most úgy tűnik, végre tényleg befejezik. Már a gondolat is boldoggá tesz. J Úgyhogy jöhet a rainy season (jön is novemberben) őket nem fogja zavarni. Ezek az alapkörülmények után jött a tanítási módszer. Örömmel tapasztalom, hogy az összes preschoolomban használják a módszereket, amiket mutattam nekik, sőt, ők maguk is továbbfejlesztik őket. És működik. A gyerekek már nem csak ismétlik a számokat, értik is mit jelent.
Most épp azon vagyok, hogy aktivizáljam a comittee member-eket, akiknek a feladata, hogy segítsék a preschoolok működését. Arra próbálom rávenni őket, hogy hozzanak minden nap pár vödör vizet a preschoolnak, hogy mindegyik gyerek ihasson vizet ebben a hőségben, és kezet is tudjanak mosni legalább evés előtt, és wczés után. Néhány preschoolnál nehezen ment, de mostanra a legtöbbnél működik. Ezen túl szeretném azt is elérni, hogy legyen mit enniük. Elméletileg ez is a comittee member-ek feladata lenne. Főzni a preschoolnak. De ez legjobb esetben is csak akkor történik meg, hogyha a szülők rendesen befizetik a havi 50-100 kwachás „contribution”-t. (75-150ft) Természetesen ezzel is vannak gondok. Ha lesz időm, erőm, majd szeretnék a szülőkkel is beszélni, hátha…
Bár, annak ellenére, hogy szűk 3 hónapom van még itt, ebből csak hat hetet töltök preschoolokkal..(4 hét karácsonyi szünet, 2 hét holiday) Úgyhogy ahogy ma belegondoltam, rájöttem, a lehetőségeim szűkülnek, fogynak a napjaim itt, és ennek nem örülök!!!
Persze tudom, hogy az elért eredmények nem csak és kizárólag nekem köszönhetőek, de jó azt hinni, hogy legalább szerepem volt bennük. J Mindez erőt, elszántságot és kitartást adott a következő időkre.
Ráadásul a 2 hetes nyaralás is egyre közeledik, és azt hiszem, még sosem vártam nyaralást ennyire. Igaz az eredeti terveink kútba estek. Gyorsan rájöttünk, hogy Mozambik és a Viktória vízesés nem fog beleférni, ám az tovább tartott, mire arra rájöttünk, hogy Mozambik sem fog beleférni anyagilag. Elképesztően, nevetségesen drága lett volna bérelt autóval vagy repülővel nekivágni. Így Tanzánia mellett döntöttünk. Én csak egy percig keseregtem Mozambik miatt, mert rátaláltam Zanzibárra… Indiai Óceán (és ahogy olvastam nem semmi apállyal-dagállyal…) ott is van, és nekünk ez volt a lényeg. Töltünk két éjszakát a fővárosban is. Megvan a repülőjegy, és a szállásunk is le van foglalva. Úgy tűnik a tanzániai vízumot ott meg lehet venni a határon, úgyhogy már csak én szívok a malawi vízumommal…. De azzal nagyon. Hetekbe telik, hogy kinyomozzam és megvegyem a vízumomat, amivel visszajöhetek majd Malawiba. Mert ez itt nem úgy megy ám, hogy bemegyek az Immigration Office-ba, és megkérdezem, hogy van ez, és elmondják, én megértem, és elintézem. Harmadszor voltam ott sikertelenül. Pedig innen bemenni a városba és órákat sorban állni, aztán ismét hosszasan félreérteni egymást az ott dolgozó angolul nem tökéletesen beszélő hivatalnokkal egy napba telik. Nekem pedig nincs szabad napom…. Most épp egy NYOMTATOTT levelet kell írnom, amiben megindokolom miért is hagyom el Malawit aztán jövök vissza. És ha mindez hiteles lesz, akkor kifizethetem a 70 dollárt, hogy visszajöhessek Malawiba. Hihetetlen. Hiányzik az EU meg Schengen….. (Hozzáteszem, Alexnek a kisujját sem kell mozdítania, mert Németországnak spec. megállapodása van Malawival, neki nem is kell vízum… de minket „kelet”-európaiakat erősen diszkriminálnak.
De egy a lényeg, nemsokára Zanzibáron fogom süttetni a hasamat, meg fűszertúrára menni. A képek alapján Kubán is túltesz, ami azt jelenti, hogy életem legszebb helyén leszek. És a tény, hogy végre láthatom az Indiai Óceánt, tökéletesen boldoggá tesz.
Úgyhogy most minden a legnagyobb rendben nálam!
Azért, hogy említsek egy két nehézséget is(Amik csak ideig-óráig veszik el a kedvemet) Kiderült nem egerünk van, hanem patkányunk. Még nem láttuk csak hallottuk és a nyomait láttuk, de a szakértő afrikaiak ezek alapján megmondták, tuti patkány. Hát ennek köszönhetően nem merek éjszaka kimenni mert tuti olyankor garázdálkodik. Sajna nem nehéz kitalálni, hol jön be, mert van egy nagy luk az ajtón… Van egy olyan érzésem, hogy nagyon rosszul venném, ha szembejönne velem.
Pedig kígyókon edződöm. Egyik nap hazafele jövet egy furcsán fekvő faágra lettem figyelmes. Még át is villant az agyamon, hogy kígyó, és ki kéne kerülni, de nem tudom miért, egyszerűen elutasítottam ezt a lehetőséget. Úgyhogy egyszerűen átléptem rajta. Na, akkor vettem észre, hogy ennek a faágnak van feje, meg szeme, ráadásul zöld!! Ijedtemben hatalmasat ugrottam. A lehető legrosszabbul reagáltam, de nem történt baj, a kígyó nem jött utánam. Utána kérdeztem, azt mondták a zöld fejű kígyó mérges!!! Mázlim volt, hogy megúsztam. Azóta minden fadarabtól félek.
Láttam már egyszer egy kígyót, de az valahogy egyáltalán nem ijesztett meg annyira, mint ez az eset.. Elmenekült azonnal, ahogy észrevett, csak a végét láttam. Bár próbáltam azzal nyugtatni magam, hogy csak egy nagy gyík volt, mert az azért semmiképp sem jó hír számomra, hogy itt kígyók vannak… De most már bele kell nyugodnom, itt bizony vannak kígyók. Sőt, a kollégiumban figyelmeztettek minket, hogy már szürkületkor se használjunk rövidebb, kisebb ösvényeket, mert olyankor sok kígyó megy vadászni. Hát, nem megnyugtató. Na, de megpróbálom a 6 hetes gyaloglós, preschoolos hetemet kígyók nélkül eltölteni J
