Amióta az eszemet tudom, mindig ugyanúgy telik nálunk a Karácsony. Épp ezért bele se tudtam gondolni, milyen lesz 30 fokban, a Malawi tó egyik legszebb partján Alexxel, napozással, étteremben evéssel tölteni 24-e délutánt és estét. Semmi elfoglaltság, semmi stressz, semmi ajándék-őrület, semmi sütés-főzés, karácsonyi illatok…
Igaz, december 19-en mi DI-ok rendeztünk egy karácsonyi vacsorát magunknak Chilangomában. Kb. 20-an érkeztünk, legtöbben kora délután. És rögtön neki is álltunk a sütésnek, főzésnek. Én a gyümölcssaláta, és csokitorta csapatba osztottam magamat, nem véletlenül. J Már a készülődés alatt jól laktunk J Jó kis este volt, olyan emberekkel akikkel együtt vagyok Malawiban hónapok óta, mégsem találkozunk sokat. Csak épp egy hatalmas vihar zavarta meg… Na, de ehhez már hozzászokhattam volna.
December 21-en delutan 5kor buszra szálltam, és le se szálltam róla másnap reggel 8ig, Mzuzuban. Volt már részem hosszabb buszútban, de mégis ez tűnt a leghosszabbnak, mert fel sem tudtam állni, nem tudtam wc-re menni, nem volt lámpa, hogy olvassak, és legrosszabb esetben a malawi tájjal órákig elvagyok, de most ez sem jöhetett szóba sötétben. De a buszállomáson Alex várt rám J Átszálltunk a Nkhata Bay-ba menő buszra, még 2 óra, és meg is érkeztünk a Big Blue nevezető Backpackers Lodge-ba. Gyönyörű volt a kilátás a Malawi tóra a teraszunkról. Itt maradtunk egészen 26-áig, vagyis itt karácsonyoztunk. Az idő nem volt tökéletes, az eső gyakran szemerkélt, főleg 24-én, de minket ez maximum a napozásban zavart. Sokat sétáltunk a környező strandokra, úsztunk, olvastunk, filmet néztünk, szóval pont úgy telt mint egy beach-holiday. Azért 24-en este felvettem a training nadrágomat meg a túracipőmet és elmentünk egy étteremben. Kissé alulöltözöttnek éreztem magam, de az egyetlen elegánsabb ruhadarabom a farmerom, amit utoljára júliusban hordtam. Túl meleg, és túl sok helyet foglal. Mindent összevetve kellemes napok voltak, körülbelül nulla karácsonyi hangulattal. Szóval kicsit úgy érzem, nálam ez idén elmaradt. Úgyhogy jövőre inkább otthon töltöm. J
27-ére értünk vissza Blantyre-be. Azóta Alexnél vagyok, Namitamboban. A napok nagyon gyorsan telnek. Tegnap voltunk a Nyala National Parkban, amit nagyon élveztünk. Ezúttal zsiráfokkal és zebrákkal találkoztunk főleg, akik szinte pózoltak. Jó fejek voltak.
Szilvesztert is Namitamboban töltöttük. Eredetileg közös vacsorát terveztünk Alex munkatársaival, de az előkészületeket elmosta az eső, így csak szűk körben ünnepeltünk. Számomra egy kihívás volt fenn maradni éjfélig, de nagy nehezen sikerült. Tettünk egy Namitambo körüli sétát, hogy megnézzük, hogyan ünnepelnek a helyiek. Hát, nekik mindegy, csak fülsértően hangos zaj legyen körülöttük. Az emberek egy része a helyi „mozikban” nézte a jackie chan filmeket, a másik részük meg a helyi kocsmában-discoban mulatta az időt. Bemerészkedtünk mi is, és mivel épp a „kedvenc” számom ment, még táncoltunk is volna, de mi mint azunguk azonnal feltűnést keltettünk, és mindenki körénk gyűlt, és pénzt kért újév alkalmából.. (Hozzáteszem azt hogy elmúlt éjfél észre sem vették!! ) Úgyhogy feladtuk, és hazajöttünk hogy meggyújtsuk a 75 ft-os tűzijátékunkat. Vicces volt. Az új évet pedig pezsgő helyett malawi ginnel kezdtük.
Örülök hogy így alakult végül is, és nem voltunk sokat távol a háztól, mert rengeteg rémtörténetet hallottam, hogyan rabolnak szilveszterkor. De mondjuk nem kell ehhez Szilveszternek lenni. Tegnap az egyik DI társunk mesélte, mi történt velük. Nagyon durva. Ők is egy vidéki faluban laknak. Valamelyik reggel 2-3 körül arra ébredt, hogy 5 ember hatalmas késsel a házukban kutat. Az egyik épp a laptopját kapta fel, és rohant. Mire észbe kapott, és utánuk szaladhatott volna, már mind eltűnt. A guard-ot leütötték. Rendőrség persze SEMMIT nem tesz.
De hát bűnügyekben nekünk is van részünk. Nem is részletezem mennyi idő, pénz, energia ment el azzal, hogy a vezetők a projectemben elkezdjenek valamit tenni Alex laptopjának ügyében. Szerencsére már Alex is zaklatja őket, hogy országhatáron belül van, mert én már épp kezdtem feladni. A fejlemény egyedül annyi, hogy Banet, ez a nyomorult bűnöző aki kilopta az alkatrészeket a gépből, akkor már nem dolgozott a Teacher Training College lektoraként. Amikor odaadtam igen, de közben kirúgták, és ő ezt elfelejtette velem közölni. Hát ezért járkáltam annyit feleslegesen utána. A többiek is csak annyit mondtak, Lilongwéba ment. Persze ők nem tudták miért keresem akkor. Szóval bosszúból tehette vagy csak egyszerűen rájött, hogy így nem lehet már felelősségre vonni… Végre viszont történt valami. Találkoztunk Banet barátjával, akinek Banet adta a gépet, miután rájött, hogy ő nem tudja megjavítani. Viktornak hívják az illetőt, és ha engem nem is, az iskola vezetőségét meggyőzte, hogy Banet volt egyedül a tettes. Szóval most a DAPP számítógépspecialistája megpróbálja kideríteni mekkora a kár, és megjavítja, ha be tudja szerezni a megfelelő alkatrészeket. Úgy 75 ezer ft lesz, mert a RAM-ot is kilopták, meg a motherboarot is tönkretették. Mindenesetre a projectem fog fizetni a javításért. Banetnek kellene elméletileg de őt nem tudják elérni. Szóval végre rájöttek, hogy tenniük kell valamit, mielőtt hazamegyünk. Az, hogy a rendőrség szóba sem jöhet, mert úgyse csinálna semmit, az már az ő problémájuk lesz. Gondolom azért behajtják rajta valahogy ezt az összeget, ami azért itt elég jelentős pénz.
Pár nap és megyek Dániába. Az egyik szemem sír, a másik nevet.
