Egyik nap, amikor az összes bicikli elromlott, és nem tudtuk a farmereket látogatni, a tolmácsunk felajánlotta, hogy nézzük meg a helyi kórházat. Kapva kaptam az alkalmon, végre valami, ami úgy igazán érdekel! Egy igazi, vidéki, afrikai kórház, ahol az Orvosok Határok Nélkül (vagy hogy is van ez magyarul, csak egy Kundera regényből emlékszem erre a névre) tagjai is dolgoznak.
Sajnos velük nem találkoztunk, de a kórház és a kórtermek, na meg a beteg afrikai gyerekek és felnőttek látványa így is azt hiszem örökre bennem fog maradni.
Nem sok időt töltöttünk ott, nem akartunk lábatlankodni, de megnéztünk kezelőket, kórtermeket, újszülött-osztályt, a vajúdót, sőt a szülőszobát is. Az maradt meg bennem a legjobban. Akkor épp üres volt, de amikor kifele jöttünk egy nő épp befeküdt, és amikor valamiért mégis visszamentünk, ő éppen szült, úgyhogy gyorsan el is mentünk. Fényképet se sokat csináltam, mivel így is épp elég pofátlannak éreztem magam, ahogy csak úgy körbejárom a kórházat, amíg mások ott szenvednek, betegek, vagy épp órák óta várnak arra, hogy sorra kerüljenek.
A tanulság az, hogy az emberek nagytöbbsége a malária-teszt miatt jött a kórházba. Megnéztem én is, olyasmi mint a terhességi-teszt, csak épp vérrel működik. Előbb-utóbb nagy valószínűséggel én is csináltatok majd egy ilyen tesztet. Pedig az eredménye megbízhatatlan, főleg nálam, aki eddig több mint 40 Doxycyclin 100-at ettem meg. Az eredmény annyira nem is érdekel sok mindenkit, a malária-kezelést nehéz megúszni, még akkor is, ha nem vagyok maláriás. Sarah lakótársam, aki 3 hónap alatt 8szor volt kórházban mesélte, hogy ő is többször kapott már malária-kezelést, annak ellenére, hogy biztosan nem volt maláriája. Sajnos itt minden kezelést így kezdenek, aztán ha nem használ, akkor gondolkodnak majd el, mi lehet a baj. De való igaz, legtöbb esetben használ. A baj csak az, hogy ennek ellenére még mindig maláriában hal meg a legtöbb ember itt, mivel ha már lebetegedett az illető nehezen tud 10-20 km-ert gyalogolni a kórházig, és mint az előző bejegyzésben írtam, nem is hisznek a gyógyszerekben. Úgyhogy a legtöbben nem mennek kórházba.
Ami viszont pozitív csalódás volt számomra, hogy Malawiban kötelező kórházban szülni. Megkérdeztem az egyik orvost a malawi nők hány százaléka szül kórházakban, és hányan otthon, és akkor mondta, hogy ezt a kérdést már törvény szabályozza. Persze ez nem jelenti azt, hogy 100% megy kórházba, de legalább jó úton haladnak efelé. A terhesség vége felé járó kismamák beköltöznek a kórház egyik épületébe, hogy amikor eljön az idő, ott legyenek. E nélkül nem működne a rendszer, pont azért amiért a már beteg emberek sem képesek eljutni a kórházba. A szülészet nyilvántartásába is belenézhettünk, és örömmel tapasztaltuk, hogy az utóbbi időben egy anya sem halt bele a szülésbe Namitamboban. Azt is mondta az ott dolgozó nővér, hogy nagyon ritkán halnak bele a nők a szülésbe itt. Pedig én azt hittem ez itt egy megoldatlan probléma, ha csak a Millenniumi Fejlesztési Célokra gondolok, külön célt szenteltek ennek a témának. De úgy tűnik itt sikerült elérni ezt a célt.
Képek:
http://kepfeltoltes.hu/view/100824/korhaz1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/view/100824/korhaz2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/view/100824/korhaz3_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/view/100824/korhaz4_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/view/100824/korhaz5_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/view/100824/korhaz6_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/view/100824/korhaz7_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/view/100824/korhaz8_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
